SÁRKOLLEKTÍVA

A 2017. novembere óta egyesületként működő csoport megalakulását Bihari Ádám, Medvey Boldizsár, Radev Gergő építész egyetemi éveik alatt végzett közös munkálkodása alapozta meg. Céljaik: A vályogalapú építéskultúra erősítése, az épített örökség szakszerű és közösségi részvételen alapuló védelme.
Miért?
A hazai lakóépület állomány 25%-a vályogfalú. A karbantartásukhoz szükséges módszerek, és egyéb hagyományos építési eljárások tudása nagyrészt kiveszett.
Hogyan?
Munkamódszerük alapja a szakmai képzések kidolgozása és a tudásátadás. A helyi építéskultúra újrafelfedezése, tudatosítása és annak hozzáférhetővé tétele.
Mit?
A környezetre és korra reagálva nyitott, professzionális képzésrendszer létrehozása a szakmai és a civil közönség számára. Ennek alapjai a természetes anyagok, a hagyományos építési technológiák, a kétkezi munka és az emberi kapcsolatok.
Kik ők?
Fiatal építészekből álló, egyesületként működő szakmai szerveződés. Nyitott szemléletű építészek, akik nem csak az asztalnál, de a terepen is dolgoznak. Az elméleti és gyakorlati tapasztalatuk azt a felismerést hozta, hogy az életükben változatosságra, kiegyensúlyozott arányokra van szükség minden téren.