VÁLYOG
A vályogépítés, vagy más szóval földépítés, a földművelő emberiség történetével egyidős.
A történelmi Magyarországon a középkorban és az újkorban is virágzott a vályogépítés.
Kevesen tudják, de a magyar lakóépületállomány 20%-a a mai napig vályogfalú. (2011-es KSH adatok alapján) Ezen épületek túlnyomó része a vidéki, falusias, vagy tanyás térségekben található. Bár 20. század első feléig a népi építészet a legalapvetőbb építőanyagként tekintett a vályogra, ez az arány különösen figyelemre méltó tíz évvel az ezredforduló után. Érdemes elgondolkodnunk, hogy ha hazánkban ilyen számottevő arányban és ilyen hosszú időn keresztül maradt fenn a vályogépítés kultúrája, mit tegyünk, mit tehetünk érte?
A vályogház olyan vályogépület, melynek falai - legyen szó teherhordó, vagy vázkitöltő falazatról - vályog felhasználásával készültek. Egy vályogház sok esetben nem csak falait tekintve vályog: beszélhetünk vályog padozatokról, vakolatokról, tüzelőberendezésekről, sőt bizonyos értelemben vályog födémszerkezetekről is.
Napjainkban, a természetközeli életmód felértékelődésével a természetes építőanyagok, így a vályog is újra előtérbe kerültek. A közvélekedés lassan átfordul a vályogházakat lesajnáló álláspontjáról és az új vályogépületeket magas minőségű, egészséges élettérként értékeli.
Ennek következtében kezd kibontakozni egy kortárs vályogépítészet, korszerű vályogházakkal.
Érdemes leszögezni, hogy kisebb-nagyobb beavatkozásokkal a régi vályogépületek is minden mai igényt kielégítő otthonokká tehetők.
